Szerény

Szeretem, amikor már egészen beleélem magam a nagyszerűségembe és akkor történik valami, amitől kicsit visszavehetek magamból.:)

Pár hónapja a gyerekre rájött, hogy neki sálakra van szüksége. Elmentünk hát a turiba, ahogy azt stylisték teszik és választott magának egy halálfejes kendőt. Meg se néztem különösebben, a halálfej annyira passzé már, olcsó volt, hadd legyen neki. Azóta játszik vele sokat, ide-oda kötözi, továbbra sem figyeltem rá oda.

Aztán ma kutyákat fotóztam és vittem hozzá az összes sálunkat, hogy csinik legyenek, a halálfejeset is. Egy nagyon cuki, Erna nevű, fekete kutya kapta meg, igen jól állt neki. Ahogy ott igazgatom rajta a sálat, majdnem kiesik a szemem, amikor meglátom a címkéjét. És akkor rájöttem, hogy ez a sál valószínűleg selyem is. Szóval ennyit rólam és ennyit a gyerekről, akinek szintén van szenzoros érzékenysége persze. Ha valaki nem tudná elolvasni: Alexander McQueen.

IMG_7828

 

IMG_7949[1]

Advertisements

Plus size

Van egy kedves új ügyfelem, aki letisztult, minimalista ruhatárat szeretne, ezen dolgozunk. Az egyetlen probléma, hogy magas is és 42-es méret fölött van, ami rendesen megnehezíti a dolgunkat. De lehet, hogy van megoldás.

Nem akarom elkiabálni, mert persze az áruházi holmik nagy része remekül mutat a katalógusban és az online felületen. Szívesen is használom őket cikkekben illusztrációnak, mert elérhető az áruk, követik a trendeket és sok helyen meg lehet őket venni. De aztán meglátom élőben, mint tegnap a H&M-ben és nem hogy a vásárlástól, de az élettől is elmegy a kedvem, annyira gagyi minden. Megjártuk a Zarát, a Promodot és a Van Graafot is, fura módon még a Mangoban voltak a legpozitívabb élményeink, de ott sem találtunk megfelelő holmikat. Ahogy volt méret, ott nem volt elég jó a szabás, ahol tetszett a fazon, ott nem volt elég a nagyság.

És akkor felhívtam a lányomat, hogy elpanaszoljam neki sanyarú sorsom, mire azt javasolta, hogy nézzük meg a Mango aránylag új plus size vonalát, a Violetát. Nekem nagyon tetszett, volt pont olyan bőrdzseki, amit vadásztunk, át is küldtem az ügyfélnek. Aki annyira fellelkesült, hogy egyből kiderítette, üzletben ugyan nem lehet megvenni még Bécsben sem, viszont ha a megrendelt holmi nem jó, csak Győrbe kell visszapostázni.

Kiválasztottam a kedvenceimet és persze nem tudhatom, milyenek élőben, ráadásul a modellek nem elég nagy méretűek, de minimum ígéretes a felhozatal.

mango

 

 

33

Pörög a kapszula téma, a szerkesztőm azt kérte, javasoljak még opciókat, hogyan írhatnánk meg. Az első, ami eszembe jutott, egy októberi Atlantic cikk volt, de sajnos visszadobták, mert túlságosan felháborítaná az olvasókat. Azt hiszem, az itteni látogatók nagy része képes lesz kezelni.

Emlékszem, mennyire gyűlöltem az úgynevezett investment clothing trendet még a kilencvenes években. Hogy minden szezonban ruházz be egy nagyon drága holmiba, ami örök életedben elkísér. És akkor következett egy sok százezer forintos táska vagy egy milliós kabát. Egyrészt végtelenül sértőnek éreztem, hogy olyasmit ajánlgatnak a népnek, amire a nagyrészüknek soha nem lesz pénze, másrészt biztos voltam benne, hogy nincs az a táska, amit ne unnék meg.

Mostanra eléggé leredukálódott a ruháim, táskáim és cipőim száma, bár persze még mindig több van, mint egy átlagos embernek, de dolgozom rajta. Rájöttem, hogy ugyanazt a három táskát hordom csak, ezen kívül van még egy funkcionális, egy meg érzelmi okokból. De ha egyetlen táskát nem is tudok elképzelni örökre, de hármat simán. (Tegnap is ott hagytam egyet, ami pedig tetszett, de tudom, hogy nem hordanám.)

És odáig jutottam, hogy bár azt kizártnak tartom, hogy én valaha is kiadjak 33 ezer forintot egy pólóra mondjuk, de ettől még teljesen racionálisnak érzem Marc Bain (OMG, egy pasi!!!) érvelését: csak azt veszi meg, ami legalább 150 dollárba (kb. 33 ezer forintba) kerül, mert rájött, hogy ez az érzelmi határ, aminél igazán alaposan elgondolkodik, tényleg szüksége van-e a cuccra.

marcbain

Bain mindenféle tényezőt számításba vett, a környezetvédelem és az etikus munkakörülmények egyaránt fontosak számára és hosszas mérlegelés, divat újságíróként pedig jelentős tapasztalat birtokában állította fel a 33 ezer forintos határt. Ami egyébként nem olyan borzalmasan magas, egyetlen terület van, ahol soknak érzem: a felsők. (És a fehérneműk is persze.) De amennyiben cipőkről, nadrágokról, zakókról, pulóverekről, szoknyákról, ruhákról és kabátokról van szó, teljes mellszélességgel állok az ügy mellett.

Könnyű nekem, mondhatjátok, hiszen én mindent használtan veszek. De ne felejtsük el, hogy mindez azért lehetséges, mert lemondtam a nagyon-nagyon jól fizető 8 órás munkámról, úgy rendeztem be az életem, hogy sokkal kevesebb pénzből is képes legyek megélni. Najó, nem lemondtam, hanem kirúgtak, de utána nem kerestem másikat, beláttam, hogy nem nekem való. És levontam a következtetéseket az életmódomra nézve. Persze még mindig nincs okom panaszra, nem is annak szántam – inkább büszke vagyok rá, hogy ennyivel kevesebb dologra költök pénzt.

A 33 ezres határ persze rengeteg tervezést, gondolkodást és önismeretet kíván. Nincs impulzusvásárlás, csak tudatos építkezés. Ismerni kell a márkákat, az általuk ígért minőség valódiságát és érdemes lehet megvárni az akciókat, hogy mondjuk inkább egy százezer forintos cuccot vegyél meg 33-ért, ami aztán tényleg értelmes befektetés. Gondolj bele, hogy egy F&F kabát 15 ezer forint, míg 33 ezer forint körüli áron outletben mit kaphatsz. Nem állítom, hogy bárkinek jó lehet, az biztos, hogy nekem nem ment volna tíz, de talán még öt évvel ezelőtt sem. De ha megértél rá, szólj, segítek.:)

 

100

A legutóbbi cikkem témája egy szülés után munkába visszatérő nő kapszula ruhatárának összeállítása volt. Abból indultam ki, hogy nincs pénze, mert honnan lenne? Ezért olcsóbb márkákkal dolgoztam, H&M és F&F, azon belül is figyeltem az árakra. Amiket bele is írtam a cikkbe, aztán összeszámoltam, mennyi a teljes költség – és jól megdöbbentem.

Én ugye a gyerek bugyiján és zokniján kívül semmit nem veszek rendes áron (ezeket egyébként a H&M-ben), úgyhogy fogalmam sincs, mi mennyire kerül. Így szinte sokkolt, hogy ennyire kevés és olcsónak tűnő ruhára is 100 ezer forintot kell elkölteni. És ez tényleg egy alapruhatár. Szerintem turiban sokkal jobb minőségű holmikból legfeljebb 50 ezer forintból összerakom ugyanezt.

Nem azt akarom mondani, hogy borzalmasan drága az F&F vagy a H&M, látom, hogy nem az. Egyenként egyébként nem is drámai az ára a cuccoknak. De így összesítve elég sok. Főleg, amikor a gyed havi összege még mindig nincs ennyi, gondolom.

alapok felul kiegeszitok

Parka

Kapszulás cikket csinálok az NLC-re és a képeket nézegetve belém hasított reggel, hogy borzalmas szükségem van egy parkára. Volt már nekem, valami olcsóbb márka (talán Logg), de tönkrement, ilyenek ezek. Annyira rám tört a vágy, hogy lerohantam turizni, persze nem találtam. El is gondolkodtam, hogy miért nem vettem magamnak eddig? És aztán rájöttem, hogy hát azért, mert borzalmasan válogatós vagyok.

Egyrészt legyen jó márka, a másik két év alatt tropára ment. Okés, nem volt drága, de akkor se szeretem az ilyet. Aztán legyen könnyű, mert utálom a nehéz kabátokat – itt sok elbukik, sajnos. Ne legyen rajta túl sok szőr, azt se bírom. Legyen kapucnija. Ne legyenek rajta hatalmas kiálló zsebek. Ne legyenek rajta virágok, flitterek, tartsa meg az autentikus külsőt. Ne legyen rövid, de túl hosszú se, a múltkor ott hagytam egy O’neillt ezért. Legyen meleg. Nem vagyok igényes, ugye?:)

Ha már elgondolkodtam és megtanultam ilyen montázs fotókat csinálni, hát összeszedtem, mi tetszik. Nektek melyik? Én ingadozom a Helly Hansen és a Marc Cain között.

parka

A melltartásról

Ma van a melltartó nélküliség napja és mivel már régóta akartam erről dolgokat mondani, hát most kiengedem a fejemből.

A stylist munkája meglehetősen bizalmi dolog, az ügyfelek többsége előttem öltözik-vetkőzik. Mesél a testével kapcsolatos érzéseiről, problémáiról. Egyéniségtől függően néha egészen lazára vesszük, előfordul, hogy már az első alkalommal. És gyakran kiderül, hogy az ügyfeleim rengeteget szenvednek a melltartóktól. Ha kis méretről van szó, rögtön elő tudok kapni egy rakás alternatívát és sokszor láttam már azonnali megkönnyebbülést a panaszos arcán. Nagy méretnél nyilván jóval komplikáltabb a dolog, de ott is vannak sikereim.

A téma divattól, öltözködéstől függetlenül is fontos számomra. Egyrészt a szenzoros oldalról, hiszen rengeteg olyan nő van, aki alig várja, hogy hazaérjen és levehesse a melltartóját, mert a leggyengédebbtől is megőrül, annyira zavarja nap végére. Másrészt a feminista aktivista énem is sokat gondolkodik ezen. Nem az “égessünk el minden melltartót” vonalon haladva, léteznek már ennél jóval komplexebb megközelítések is. Amiket érdemes szintén kritikusan megközelíteni, de letagadni sem kellene.

A melltartó viseléssel kapcsolatban ugyanis számos tudományos kutatás is létezik már. Akad, amelyik azt cáfolja, hogy a melltartó bármiféle előnyös hatással van a mellekre hosszú távon és van olyan is, amelyik a melltartók és a mellrák közötti összefüggésekkel foglalkozik. Konkrét összefüggés bizonyítottan nem létezik, de az mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy a rossz melltartók komoly problémákat okozhatnak.

Mi a rossz melltartó? Nincs jó hírem: ezt mindenkinek saját magának kell eldöntenie, nem tudom innen kihirdetni az igazságot. Én gyűlölöm az underwire fazonokat, több nagy mellű barátnőm örömmel hordja őket. Részemről a szivacsos megoldásokért sem rajongok, de van, aki az optikai tunningtól függetlenül nagyobb biztonságban érzi magát így.

Ahogy az szokott lenni, itt is el kell gondolkodni, meg kell figyelni, melyik típus jó, melyik rossz neked. Szembe kell nézni azzal, hogy valójában mekkorák a melled és hol helyezkednek el a mellkasodon. A nők ugyanis, suprise! sokkal változatosabb testtel rendelkeznek, mint a piacon létező melltartók. Lényeges, hogy a nyakad és a köldököd között milyen távolságban vannak a melleid és még ha nem is olyan rossz érzés, akkor is egészen biztosan nem egészséges úgy élni az életet, hogy több centivel feljebb nyomva tárolod őket. Az sem mellékes, hogy a két karod között mekkora területet foglalnak el és milyen alakúak. Egy csomó nőnek jóval nagyobb a mellei alapterülete, mint az átlag melltartó által biztosított opció, így megint csak erőszakkal összeszuszakolva kell szenvedniük.

Sose fogom megmondani senkinek, hogy hordjon vagy ne hordjon melltartót. Ezt neki kell tudnia és mélyen át tudom érezni az érzést, amikor folyamatosan a mellkasod bámulják. Én is nehezen nézek máshová ilyenkor, de engem is baromira idegesít, amikor a mellbimbóimhoz beszél valaki. Ez ugyanis mérettől függetlenül megtörténik, még az A mínuszosokkal is, mint én.:) Én csak azt mondom, hogy ha gondjaid vannak, vedd komolyan és ne hagyd, hogy még valami folyamatosan rontsa az életminőséged, marad enélkül is épp elég.

Ha úgy érzed, váltanod kell, nézz körül: nem könnyű, de léteznek opciók. Nekünk családilag a Calvin Klein melltartók bizonyultak a legkényelmesebbnek, nagy mérettel kisebb a tapasztalatunk, de hallottam már jókat onnan is. C-D kosaras ismerőseim közül sokan esküsznek a sportmelltartókra hétköznap is, szerencsére most már sokkal szebbek és nagyobb a választék. De megoldást jelenthetnek a beépített, gumis melltartóval rendelkező trikók is – nem tudom, itthon boltban lehet-e a kapni, én az összeset turiban vettem, ott rengeteg van. A lényeg, hogy ne bántsd magad  még ezzel is. Persze azért nekem is van néhány dögös push up darab, nagyon ritkán és nagyon rövid ideig viselem csak őket.

mell1

Kapszula megint

Napok óta a kapszula ruhatáron gondolkodom. Már korábban is nagy hatással volt rám a téma, de úgy éreztem, még nem vagyok rá kész, hogy a saját ruháim mennyiségét ennyire leredukáljam. Gyenge vagyok, bocsássatok meg.:) De az is tény, hogy bizonyos alapdarabokat szinte minden fotózásba beteszek és ezek olyan holmik, amik az én ruhatáramnak is fontos részét képezik. Nézzük meg együtt, mik ezek.

ez a Zero Waste csaj szuperkicsi ruhatára, ami egyszerre csodás és ijesztő:)

blog jpeg

Az egyik legfontosabb darab szerintem a bőrdzseki. Nekem sajnos három van: egy egészen vékony, szűk fekete, amit kardigán helyett használok (Zara), egy közepes barna Topshop és egy nagyobb Asos. A közepes alá befér egy vékonyabb pulóver, a nagy alá egészen vastag réteg. Nyilvánvaló, hogy a közepessel simán el lehet karistolni. Tény, hogy az enyém kicsit durvább stílusú, kopottabb is, munkahelyre már nem biztos, hogy beférne, míg a szűk fekete tökéletes erre a célra is. Szóval ha ezt a kettőt sikerül egy bőrdzsekiben egyesíteni, az simán elég lehet.

bordzseki

Farmerdzseki a következő, és büszkén jelentem, ebből csak egy van nekem is.:) Egy darabig egy világosabb Levi’s volt, de az a szín nem áll nekem igazán jól, helyette egy sötétebb kék, vékonyabb anyagból készült és rugalmasabb, így kényelmesebb Mexx van most. Elképesztően hasznos, egy nagyon konzervatív gyapjúnadrágot például kellemesen fellazít, míg egy tréningalsót felhúz városi szintre.

farmerdzseki

A farmer szintén lényeges, bár én nem nagyon hordok, mert nem igazán kényelmes. Teljesen egyéni igényektől és adottságoktól függ, hogy kinek melyik fazon és szín válik be, iszonyú komplikált kérdés ez.:) Azért az biztos, hogy a sötétebb színeket több helyre lehet felvenni, egy fekete vagy sötétkék, nem koptatott darab munkahelyre is okés.

Számomra a farmering szintén lényeges, de ha valaki irodás munkahelyen tölti az élete nagy részét, akkor kihagyható, mivel ott kevésbé használható.

egy ilyen világos tónusú kapszulat ruhatár nekem kicsit idegen, és túl praktikusnak sem érzem, de nagyon jól néz ki

capsule_wardrobeoxygen

Szoknyát én megint csak kevésbé hordok, ha igen, az mind rugalmas anyagból készült, tapadós darab. Jelenleg van belőlük 5-6, redukálni kéne. Aki bírja az ilyesmit, annak ajánlom, mert kényelmes és hosszabb kardigánnal, pulóverrel, zakóval jól kombinálható, nem gyűrődik. Aki nem kedveli a feltáró jellegű anyagokat, annak is szüksége van általában legalább egy jól szabott ceruzaszoknyára. Hogy ez milyen színű, anyagú és fazonú pontosan, az megint teljesen szubjektív.

Nyilván szükség van néhány blúzra, topra – szerintem csíkos pólók nélkül lehet élni, de nem érdemes. Azon kívül fehér, szürke és rózsaszín nálam a favorit, mintásat egyáltalán nem hordok. Nem azért, mert megkönnyíti az öltözködést, pedig nagyon, egyszerűen ez kedves a szememnek. Amióta sokat foglalkozom ruhákkal, a saját öltözködésemben kevésbé igénylem a változatosságot.

hah, ebben is két bőrdzseki van!!! bár ettől még nem érzem valóban igazolnak:)

forrás: http://sincerespaces.com/fall-2014-capsule-wardrobe-33-items/

capsule_sincespaces

Egy-két ruha is jó alap, főleg, ha ujjatlanok, attól sokkal könnyebben variálhatóvá válnak. Nekem ebből is a rugalmas pamut jön be, de irodába legalább egy power dress és egy átkötős ruha nagyon kell. Az átkötős lehet mintás, de a power dressnél maradnék a szürke-fekete-sötétkék-barna vonalon, max halvány csíkok avagy kockák.

A zakó az egyik legnehezebb kérdés, de ha megtaláljuk a megfelelő darabot, az szinte mindenre megoldást jelenthet. (Kivéve, ha a munkád kosztümöt kíván meg, akkor abból kell legalább kettő tökéletes.) Van most nálam például egy fekete gyapjú Paul Smith, kicsit konzervatív fiús stílusú, ami egy ilyen típusú csaj esetében a farmertől a ruhán át a szoknyákig tényleg mindenhez jó. Nekem eddig 3-4 volt, sötétbarna, bézs, barack, de már régóta nem hordom őket, lehet, hogy átállok egy fekete Moschinora, amit nemrég találtam, kicsit dzseki szabású. Nekem megfelel, mert nem járok irodába dolgozni.

ez a Paul Smith zakó, egy Ralph Lauren blúzzal és egy Gap bőrszoknyával

IMG_3673

Pulóver-kardigán vonalon és megint csak a szürke-sötétkék-fekete szenthármasra esküszöm. Egy hosszabb szürke, egy rövidebb fekete (lehetőleg kasmír) már elég is lehet. Nekem még van egy mustárszínű vintage férfi pashmina, amit oversize-ban hordok, a téli ruhatáram alapja. Pedig nem rajongok ezért a színért, de az anyaga és a szabása nagyon bejön.

Kabátból az utóbbi években gyakorlatilag csak pufikabátot hordok: egy vékonyabb Max Marát és egy tollas Avant Premiere-t. A kutyázás, bringázás, gyerekezés mellett csak ezek praktikusak. Ja, bocs, van egy gyönyörű minimalista gyapjú Topshopom, ami kb. 3x volt rajtam, mert nem elég meleg.:)

Az utóbbi időben még a sáljaimnál is képes vagyok csökkenteni a mennyiséget, rendszeres, hogy odaadok nemrég beszerzett darabokat sóvárgó ügyfeleknek. Tulajdonképpen úgyis ugyanazt a néhány türkiz, rózsaszín és piros darabot hordom mindig.:)

ez elég jó összeállítás, de hiányoznak nekem belőle a sálak

forrás: polyvore

capsule_polyvore

 

Meleg

Nagyon sokan kérdezik tőlem privátban, hogy a tőlem származó vagy boltban vett selyem és kasmír holmikat hogyan mossák. Mert ugye szinte MINDENRE azt írják rá a gyártók, hogy csak vegyileg tisztítható. Az ilyen kérdéseknél mindig elmondom, hogy én borzasztó teremtés vagyok, mert még gyapjú télikabátot is szoktam mosni és elég ritkán történik baleset. De ne hallgassatok rám, mert hátha csak szerencsém van. És tényleg.

Tegnap elmentem szépen dolgozni a turiba, őszi ruha még nem volt, de vettem a gyereknek egy sötétkék kantáros rövidnadrágot vászonból és persze néhány selyem holmit meg kellett mentenem. Az egyikük egy fehér alapon piros pöttyös plisszírozott Jaeger szoknya volt, amiről azt gondoltam, nem létezhet. Mert valamiért plisszírozni csak műszálat szoktak. Itthon betettem a mosógépbe a cuccokat, ilyenkor mindig hideg programon mosok. Aztán tettem-vettem, nem figyeltem.

Jött egy ügyfél, akit kénytelen voltam kicsit erőszakosan győzködni arról, hogy valójában nem 40-es, inkább 36-38-as a mérete és azt a szenzoros problémáját, hogy nem szereti, ha a ruhák túlságosan ráfeszülnek, semmiképpen sem két számmal nagyobb holmik viselésével kellene orvosolni. Meg azt is mondtam neki, hogy sokkal csinosabb, mint amilyennek láttatni engedi magát – de ez nyilván az ő döntése. Azért szerintem örült, én meg főleg, mert nála végre megfelelő gazdára talált az Emmanuel Ungaro szoknya.

A szeánsz végén eszembe jutott a mosógép, fogalmam nem volt, mikor tettem be a ruhákat, de gondoltam, csak készen van már. Kinyitom, belenyúlok és olyan meleg a dob belül, amiből nyilvánvaló volt azonnal, hogy rohadtul nem állítottam át a hőfokot az ágyneműről, amit 70!!!! fokon mostam. Kihűlő szívvel kezdtem el kiszedni a holmikat. Nos, a meglepő és pompás hír, hogy semmi nem ment össze. Viszont, aminek világos volt az alapszíne, azt megfogta a sötétkék kantáros nadrág, ami el nem ítélhető módon 70!!!! fokon eresztette a színét. Egy szoknya és egy ruha még jobban is néz így ki, viszont a Jaeger szoknyát nem tudom már ugyanolyannak látni sajnos.

11846155_877691798974437_673372728_n

Szerep

Tegnap egy barátnőmnél voltam, persze vittem neki ruhákat is. Olyasmit is, amit nem kért, de azt gondoltam, jó lehet neki. És elkért egy olyan szoknyát (egy egyébként csodálatos, kívül-belül selyem Nicole Farhit), ami szerintem nem olyan, mint ő. Jól állt neki, csak sokkal konzervatívabb, szigorúbb volt, mint a barátnőm valódi stílusa. De azt mondta, néha szeret más embernek öltözni, kell neki az a szoknya.

Szívemből szólt, mert aznap pont én is egy nemrég látott film szereplőjeként mászkáltam a világban. Már régóta meg akartam nézni a Casse Tete Chinoise-t, ami a Lakótársat keresünk harmadik része, de korábban nem volt hozzá felirat és a franciám kb. arra elég, hogy mondatonként egy szót megértsek. De most már van magyar szöveg, úgyhogy nekiláttam. Elég ambivalens érzéseim vannak a főszereplővel kapcsolatban színészként és karakterként is (bár ezek nagy része elpárolog, ha leveszi a pólóját – elnézést, ilyen felszínes vagyok, igen), de a lányokat nagyon bírom a sztoriban. Hármójuk eltérő személyisége az öltözködésükben is megnyilvánul, nagyon szép ruhákat hordtak. A kedvencem minden szempontból Isabelle volt, a leszbikus akarnok, aki meglehetősen ingerközpontú életet él. A stílusa elég egyszerű: csizma/bakancs, farmer rövidnadrág, ujjatlan top és felül egy zakó vagy kockás ing vagy khaki kabát. A film miatt nekem ez egyfajta érzelmi függetlenséget, határozottságot, lazaságot jelent most és nagyon vágytam rá, hogy egy kis időre ilyennek érezhessem magam.

chinese-puzzle-image08

Rövidnadrágom akad, van néhány famer is, de nem volt elég kényelmes egyik sem, úgyhogy maradtam egy vászon változatnál. És valamiért a csíkos top is fontos volt, bár Isabelle mindig egyszínűekben van. A legjobban az az outfitje tetszett, amiben egy oversize, rövid német katonai kabátot visel felül, de persze olyanom nincs itthon, mert ha valami távol áll tőlem, akkor az a katonai kabát. Szerencsére rájöttem, hogy a lányom pasijának félretett szürke All Saints farmering tökéletesen megfelel a célnak. Így néztem ki és egész nap remekül éreztem magam.

filmes

Olasz meló

Persze valójában nem dolgoztam Olaszországban, ha csak azt nem nevezzük munkának, hogy megnéztem a kirakatokat.:) De sok gondolatom, ötletem volt a munkámmal kapcsolatban, különös tekintettel rá, hogy nagyon kevés ruhát vittem magammal, úgyhogy hiányoztak rendesen a holmijaim.

Két nagyobb helyen jártunk, Milánóban és Veronában, egyik sem volt rám különösebb hatással városként. Az olaszok persze baromi jól néztek ki, félelmetesen szép embereket láttunk, néha erősen túlöltözve, de hát ott ez helyén van. Milánóban az egyik első dolog, ami szembejött velünk egy The Bridge táskabolt volt és bár nem szoktam nagyon fotózni, de ezt muszáj volt. Ez ugyanis az egyik kedvenc táskám márkája, az enyém persze vintage és turiból van, de ez semmit nem volt le az értékéből, sőt.

20150710_094114

Nem csak azért szeretem a The Bridge cuccait, mert szépek, de a praktikusságuk is közel áll hozzám. Szinte a kezdetektől gyártanak messenger bag jellegű átvetős női táskát, ami szabadon hagyja a kezeket és így minden feminista egyik legfontosabb kelléke.:) Azért volt ott még néhány darab, amit elfogadtam volna. Az enyémen még a régi logó van és egyetlen bajom van vele, amitől nyáron nem hordom: kicsit nehéz a bőr minősége miatt.

11778031_10204199917549058_629005817_n

Milánóban a rengeteg konyhapornón kívül még egy világraszólóan szép esküvői ruhaboltot találtunk (persze a legzsúfoltabb vásárlóutcába nem mentünk be, a repülés után eléggé emberundorunk volt). Minden egyes kirakatnál szinte sikoltoztunk a gyönyörűségtől, de bemenni nem mertünk. Ez itt kapucnis!

20150710_122725

Verona rosszul kezdődött, mert a vonatállomás környéke végtelenül lehangoló, a városba vezető út nem különben és borzalmas meleg volt.  Olyan provinciális volt az egész, tele béna turistákkal. Velencében még a turisták is szebbek, esküszöm. A Max Mara bolt kirakatánál is elidőztünk, sokkal jobb volt a látvány, mint a pestiben, de hát ott más az igény, értem én. A Fratelli Rossetti üzletbe viszont muszáj voltunk be is menni, látni akartam végre, közelről. Nem csináltam saját képeket, úgyse adta volna vissza azt a minőséget, a színeket, a bőr illatát.

23b08840bd4134ee2277bf3d6654fb5c_L

Most utánukolvastam egy kicsit és nagyon tetszik, hogy még mindig családi tulajdonban van a cég. A három testvér, Diego, Luca és Dario vezeti a vállalatot és azt mondják, az a sikerük egyik titka, hogy megmaradtak cipőkészítőnek. Azért én nem ellenzem, hogy csinálnak bőrdzsekiket is. Leárazva már 76 ezer forintért lehet tőlük cipőt kapni, szerintem ez egy racionális befektetés. Feltéve persze, hogy sok cipőd van és nem hordod minden nap.

Fratelli_Rossetti01080215